Segítségre lenne szüksége?

Vegye fel velünk a kapcsolatot elérhetőségeink valamelyikén!

Elérhetőségek

PREMIO TRAVEL

premio logo

A Premio Travel 2009-ben jött létre Varsóban, 2011-ben pedig Magyarországon is megkezdte működését. Mára Európa szerte több, mint 10 országban működnek, így szerteágazó nemzetközi tapasztalattal rendelkeznek. A több országban való jelenlétnek köszönhetően utasaik részére olyan utazási csomagokat tudnak szervezni, melyeket verhetetlen áron foglalhatnak az érdeklődők.

Úticéljaik szerteágazóak: megtalálhatóak a kedvező árú európai desztinációk (Ciprus, Horvátország, Spanyolország, Portugália), de a tengeren túlra is több programmal rendelkeznek (India, Kína, USA, Kanada, Mauritius). Az elmúlt év legnagyobb slágere pedig az Egyesült Arab Emírségekbe szervezett utazások (Dubai, Abu Dhabi és Ras al Khaimah).

A Premio Travel körutazás jellegű programokat szervez, de mindig van idő a pihenésre is. Az iroda nagy hangsúlyt fektet a magas színvonalú szolgáltatásokra (légitársaság, hotelek, ellátás, programok és idegenvezetők), hiszen a legfontosabb célja az, hogy utasai maximális elégedettséggel térjenek haza, ennek köszönhetően évről évre magasabb a visszatérő utasok száma.

Foglalható úti célok a(z) Premio Travel 2024-es kínálatából

Amerikai Egyesült Államok (USA) Amerikai Egyesült Államok (USA) (2 szállás) Időjárás: Levegő hőmérséklete: 11 °C Tenger hőmérséklete: 5 °C 439 990 Ft
Bali Bali (1 szállás) Időjárás: Levegő hőmérséklete: 31 °C Tenger hőmérséklete: 29 °C 1 179 990 Ft
Ciprus Ciprus (1 szállás) Időjárás: Levegő hőmérséklete: 19 °C Tenger hőmérséklete: 17 °C 849 990 Ft
Egyesült Arab Emírségek Egyesült Arab Emírségek (3 szállás) Időjárás: Levegő hőmérséklete: 29 °C Tenger hőmérséklete: 22 °C 319 990 Ft
Egyiptom Egyiptom (1 szállás) Időjárás: Levegő hőmérséklete: 21 °C Tenger hőmérséklete: 17 °C 349 990 Ft
Grúzia Grúzia (1 szállás) Időjárás: Levegő hőmérséklete: 12 °C Tenger hőmérséklete: 9 °C 359 990 Ft
India India (1 szállás) Időjárás: Levegő hőmérséklete: 32 °C Tenger hőmérséklete: 28 °C 439 990 Ft
Indonézia Indonézia (1 szállás) Időjárás: Levegő hőmérséklete: 32 °C Tenger hőmérséklete: 29 °C 709 990 Ft
Írország Írország (1 szállás) Időjárás: Levegő hőmérséklete: 10 °C Tenger hőmérséklete: 8 °C 849 990 Ft
Jordánia Jordánia (1 szállás) Időjárás: Levegő hőmérséklete: 17 °C Tenger hőmérséklete: 18 °C 649 990 Ft
Kína Kína (1 szállás) Időjárás: Levegő hőmérséklete: 14 °C Tenger hőmérséklete: 11 °C 470 990 Ft
Lettország Lettország (1 szállás) Időjárás: Levegő hőmérséklete: 3 °C Tenger hőmérséklete: 2 °C 829 990 Ft
Marokkó Marokkó (1 szállás) Időjárás: Levegő hőmérséklete: 20 °C Tenger hőmérséklete: 17 °C 379 990 Ft
Olaszország Olaszország (3 szállás) Időjárás: Levegő hőmérséklete: 17 °C Tenger hőmérséklete: 14 °C 489 990 Ft
Spanyolország Spanyolország (1 szállás) Időjárás: Levegő hőmérséklete: 16 °C Tenger hőmérséklete: 14 °C 299 990 Ft
Srí Lanka Srí Lanka (1 szállás) Időjárás: Levegő hőmérséklete: 30 °C Tenger hőmérséklete: 29 °C 369 990 Ft
Thaiföld Thaiföld (3 szállás) Időjárás: Levegő hőmérséklete: 34 °C Tenger hőmérséklete: 29 °C 719 990 Ft
Törökország Törökország (5 szállás) Időjárás: Levegő hőmérséklete: 18 °C Tenger hőmérséklete: 16 °C 789 990 Ft