Segítségre lenne szüksége?

Vegye fel velünk a kapcsolatot elérhetőségeink valamelyikén!

Elérhetőségek

TRAVEL LINES

2007. óta a Franciaországba irányuló buszos síturizmus legnagyobb utazásszervezője lett Magyarországon a TravelLines, valamint 2012. óta görög buszos utazásokkal is foglalkozik.

Sikerének titkai:
- Minőségi buszos utazás, mely azt jelenti, hogy egyrészt csak saját, Neoplan StarLiner típusú autóbuszokkal utaztatnak, másrészt az utak megszervezése során az élvez elsődleges prioritást, hogy buszaik a lehető legrövidebb idő alatt célba érjenek: egy úticéllal, kerülők nélkül közlekednek, vidéki felszállást csak autópályák és főutak mellett biztosítva, felesleges kitérők és megállók nélkül. Egy turnusban maximum két busz, azaz 100 fő indul el, így nincs tömegturizmus és az ezzel járó túlfoglalások, fejetlenség, keveredés, ha pedig mindkét luxusbusz megtelt, a foglalások lezárásra kerülnek.

- Gondosan válogatott szállásokat kínálnak, olyan szállásadókkal, tulajdonosokkal, akik szintén elkötelezettek a vendégek iránt, és apartmanházaik vagy kiváló fekvésűek, vagy minőségük, szolgáltatásaik, megjelenésük kiemelkedő, esetleg mindezt együtt biztosítják.

- Megbízható helyi partnerirodákkal működnek együtt, akik biztosítják a helyi, magyarul beszélő képviselőt, a helyszínen él, ebből kifolyólag jól ismeri azt, és több éves tapasztalattal rendelkezik a turizmus, a helyi szokások, a látnivalók és a tudnivalók terén, valamint hétről hétre színvonalas fakultatív kirándulásokat biztosítanak az odautazók számára.